2021.01.12.

1.

Sokan aluszékonyságra, fáradékonyságra panaszkodnak, mások álmatlanságra, vagy akár fejfájásra is.

Érzés: A levegő tele van méreganyaggal, és a különböző sugárzások is nagyban hatnak ránk.

Jézus: Drága gyermekem, az ördög érzi a vesztét. Az embereit arra bíztatja, hogy a fejlett technológia eszközeivel egyre jobban gyengítse le gyermekeimet, hogy immunitásukat elveszítve ne tudjanak ellenállni a harmadik hullámnak, a koronavírus harmadik hullámának.

2.

A 2021-es évről volt szó.

Hang: Nagyon meg fog változni minden.

Jézus: Drága, Hozzám hű gyermekeim, már ebben az évben is meg lesztek próbálva, különösen a vakcinával kapcsolatban. Halljátok a TV-ben a felszólításokat, az oltás sürgetését. Ezért csalódást éreztek a kormány felé. De ti csak tartsatok ki. Akik a kegyelem állapotában maradnak és ellenállnak a védőoltásnak, azok különös oltalmamban fognak részesülni. Csak Nekem higgyetek.

3.

Hangom: Óvd meg Uram az országot (Magyarországot) a vakcinától!

Hang: Nem fogom.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Hang: Magatoknak kell védekezni ez ellen.

Hang: Elválasztásban lesz részetek.

Jézus: Drága gyermekeim, Én megmondtam jó előre, hogy ez az oltóanyag nagyon veszélyes, az ördög gonosz szándéka van mögötte. Nem segítséget jelent, hanem egy hiszékenységen alapuló népírtást. Csak egy módon védekezhettek ellene, ha szót fogadtok Nekem. Ez egy igazi szétválasztódás lesz teremtményeim között. A nagyobbik rész engedetlen Velem szemben, a kisebbik rész gyermeki módon elfogadja tanácsomat.

4.

A vakcináról és következményeiről volt szó.

Kép + Érzés: Aki felveszi a vakcinát, a későbbiekben olyan betegség jön, hogy érzékenyít a betegség elkapására, fekélyek jelennek meg az arcon. Nem lesz olyan következmény nélkül, hogy valamiképpen ne látszódjon azon a személyen, aki felvette a vakcinát.

Hang: Őrületes fertőzöttségnek lesztek kitéve.

Kép: Jézus szelíd arca.

Jézus: Sokan azt gondolják, hogy ez az oltás lezárja ezt a járványos korszakot. Ez bizony nem így lesz. Vírus-vírus után jön. Egyre erősebbek és veszélyesebbek. A vakcinák csak látszólag segítenek, mert szomorú következményei lesznek. Ellenségem, a gonosz ezt a védőoltást az emberek megnyomorításának és kipusztításának eszközéül találta ki. Akik felveszik, fokozatosan elveszítik ellenállóképességüket. Az oltás, ami most segítségnek tűnik és nem észlelhető egyelőre semmi mellékhatása, később súlyos betegségeket, gyógyíthatatlan fekélyeket és halált okoz. A legszörnyűbbé akkor válik, amikor ellenségem számát is belerejtik. Az embereknek nemcsak a testét, hanem a lelkét is megölik. Ti, hűséges, szófogadó gyermekeim, minden bajtól mentesek lesztek, mert Én védelmem alá veszlek titeket. Törekedjetek a teljes tisztaságra és szeretetre, mert csak a kegyelem állapotában lévőket tudom megmenteni.

5.

Az üldözés korszakáról gondolkodtam.

Hang: Rejtőzködő Egyház lesz.

Kép: Az antikrisztusi korban lévő társadalmak:

-Rejtekhelyek, menedékek, melyek olyanok, mint oázisok a komputerizált világban, akár láthatatlanok a többiek számára.

-Komputerizált világ, ahol a bechipezettek élnek, ezek között vannak az üldözők.

-táborban, lágerekben élők, kik nem vették fel a chipet.

-szabadon bujkálók, kik nem vették fel a chipet, nincsenek kegyelmi állapotban.

Kép: Valaki pappal megy, keresik a szabadon bujkáló embereket, és mennek a lágerekbe, hogy gyóntassák és megáldoztassák őket.

Kép: A rejtekhelyeken lévők imádkoznak, mintha a testüket az Úr alkalmassá tette volna különböző dolgokra: hogy láthatatlanná váljanak, bilokálódjanak, hogy kicsússzanak az ellenség kezéből. Ez nem észrevehető változás egy közönséges ember számára.

Egy pap a szentmisén arról prédikált, hogy önkéntesen kell vállalni a keresztutat, megpróbáltatásokat.

Érzés: Most komoly válaszút előtt állunk. Önkéntesen és tudatosan választható a vakcina felvétele, vagy az elkülönülés a társadalomtól a vakcina fel nem vétele által.

Kép: Jézus balra fordulva.

 

Jézus: Az antikrisztusi világban csak a rejtekhelyek lesznek megbízható menedékek, a kegyelem állapotába lévő és a vakcinát elutasító embereknek. Nemcsak a jó keresztények tartják távol magukat az oltásoktól, hanem Istentől távol élő, közömbös emberek is. Amikor tapasztalják, hogy elkezdik üldözni és hátrányos helyzetbe juttatni őket, próbálnak elbújni. Akiket megtalálnak, lágerekbe gyűjtik, hogy „ne fertőzzék meg” a többieket. Szörnyű sors vár rájuk, éhen halnak, szomjan halnak. Nagyon nehéz feladat vár közületek, a legáldozatosabbakra. Óvatosan megközelíteni a lágereket, vállalkozó papok segítségével felvilágosítani őket a hit dolgában, és táplálni őket az Oltáriszentséggel. Ez veszéllyel jár, és az Én áldozatos gyermekeim közül vértanúk is lesznek. Erre a szent vérre nagy szüksége van a világnak az utolsó nemzedékek megmentéséhez. Atyám mindenkit üdvözíteni akar. Segítsetek Neki! Az önkéntes segítők, akik nem félnek az antikrisztustól és embereitől, Égi segítséget kapnak, testük különös adottságokkal fog rendelkezni. Pl: bármikor eltűnhetnek, egyszerre több helyen is lehetnek.

6.

A szentmisén a pap a szabadságról beszélt.

Gondolat: A gondolataim a mi időnkről és a vakcina körül forogtak. Bátorságot kértem az Úrtól.

Érzés: Ahogy mondtam az Úrnak: „bízom Benned”, és ténylegesen átadom Neki a vezetést és az irányítást, mindenféle gyötrő bilincs leoldódik rólam, és a szabadság érzése kerít hatalmába. Ez a teljes szabadság érzés semmihez sem fogható, és azt az érzést adja, hogy csak Istenhez tartozok, és minden emberi ítélet leolvad rólam. Azt is tudom, hogy mindez az Úr segítsége nélkül nem megy.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: Ti, akik nem veszitek fel a vakcinát, lélekben egészen szabadok lesztek. Majd nehézségeket fognak támasztani veletek szemben, mert semmihez nem lesz jogotok, még a vásárláshoz, utazáshoz, orvosi ellátáshoz sem. Bizony nagy bátorság kell a lelketeknek, és ha ezért imádkoztok, megadom nektek.

7.

Az ember genetikai állományáról volt szó, az emberi tulajdonságokról, és hogy sok minden bele tud épülni a génállományba.

Azokra a tudósokra gondoltam, kik génsebészettel foglalkoznak.

Kép: Laboratóriumban kémcsövek, valami gőzölög belőlük. A gonoszok ott vannak a tudósok körül, és sugallják, mit hogyan csináljanak.

Érzés: Így, a gonoszok erőteljesen beleavatkoznak az élet rendjébe, bele akarnak nyúlni a teremtésbe. Ez emlékeztet Ádám és Éva történetére, amikor a gonosz megkísértette őket.

Jézus: Az ember genetikai rendszerében vannak öröklött tulajdonságok, melyeket az ősöktől örökölt, de vannak benne olyan jellemző vonások, amelyek a környezet beavatkozásával, mint tanult tulajdonságok szerepelnek. Itt nagy szerepe van a nevelésnek, a környezet és a szülők ráhatásának. A mai fejlett tudomány az ördög által irányíttatva van. Mint ahogy képes volt a csábítással beleépíteni az engedetlenséget az ember genetikájába, úgy ma is ezt teszi, mert a mai fejlett technológiával nagy változtatásokat képes produkálni az ember génjeivel. Ezt a módszert alkalmazza a vírusok elleni oltásnál. Olyan géneket használ fel, amely engedelmes rabszolgákká tesz milliókat. Ez ugyancsak nem más, mint az emberpár megkísértése, csak fejlett, tudományos módszerekkel. A cél az emberiség elfordítása Istentől, a szabadakarat rossz irányba való terelése.

8.

Arról volt szó, hogy egyes imákat, ájtatosságokat nem tudok magamévá tenni úgy, ahogy elvárható volna.

Hang: Te más kegyelmeket kapsz.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: Atyám és Én kifejezetten örülünk annak, hogy minden buzgó gyermekünk más és más imákat választ ki magának. Minden léleknek más az illata. Ez a szent sokszínűség nagyon kedves Nekünk.

9.

A kézben áldozásról volt szó, hogy egyes hívők nem fogadják el a kézben áldozást, inkább nem veszik magukhoz az Oltáriszentséget.

Jézus: Tévednek azok a buzgó gyermekeim, akik azt hiszik, hogy a kézben áldozásért meg fogom büntetni őket. A felelősségre vonás annak jár, aki az egészet kitalálta. Nem a templomokban áldoztató papokat fogom büntetésben részesíteni, mert kézbe áldoztatnak, mert ha ezt megtagadnák, sehogy sem áldoztathatnának, és engedetlenség miatt kitennék őket a papi hivatásból. Így aztán nem maradna, aki megáldoztat titeket. Tehát, ne érezd bűnnek te sem, ha kénytelen vagy kézből áldozni, mert ennek ellenére nagyon szeretlek. Tudnotok kell, hogy a kézbe áldozás nagyon elszomorít Engem, de még nem a Tízparancsolat elleni bűn. Ha most rákényszerítenek erre titeket, fogadjátok el, és ajánljátok fel engesztelésül.

10.

Olvastam: Baij Mária Cecília: Keresztelő Szent János élete: Amikor Heródes király elrendelte a csecsemők megölését kétéves korig Betlehemben és környékén, Erzsébet és a kis János is kénytelen volt a pusztába menekülni, elhagyva otthonukat. Akkor már Zakariás nem élt. Ők addig maradtak a pusztában, míg a Szent család vissza nem jött Egyiptomból. Erzsébet azt vette észre, hogy a szegényes életkörülmények között élve a ruhájuk nem kopott el, és a kis János ruhája együtt növekedett a kisfiúval.

Gondolat: A Szentírásban ugyanúgy olvasható, hogy amikor a nép a pusztában vándorolt Mózes vezetésével, az ő ruhájuk sem kopott.

Érzés: Ha a menedékhelyekre kényszerülünk, akkor elképzelhető, hogy a mi ruhánk sem fog elkopni.

Jézus: Számtalanszor megmutatta Atyám az emberiség történetében, hogy a bajban nem hagyja magára az embereket. Ételt, ruhát képes megszaporítani, vagy épen tartani.

11.

Kép: Két angyal jön felém, ők egymásra néznek. A kép jobb oldalán lévő angyal zöld ruhában van, hullámos barna haja van, nagyon szép az arca.

Kép: Fény.

Hang: Fellobbanni ettől.

Jézus: Hazátok két őrangyala volt, akik megmutatták magukat neked. Fellobban a szíved a látványtól, hogy ketten is őrzik Magyarországot.

12.

Hang: Magas…

Hang: Elviszem az egészet

Kép: Angyal a budapesti Hősök teréről, ugyanolyan zöld színű, mint a szobor.

Jézus: Magyarország őrangyala a magasból tekint le rátok, és az a szándéka, hogy az egész magyar népet megmentse a pusztulástól.

13.

A különböző szép mennyei ruhákról volt szó.

Jézus: A mennyei ruha a dicsőség fényét, mértékét fejezi ki.

14.

A fejlődésről és a tovább haladásról volt szó.

Kép: A földi születéskor hasonlóság van az emberekben, de a körülmények, a szabad akarat más-más utakra viszi az embereket, és egyre nagyobb távolságban vannak egymástól a fejlődési fokban. Mivel minden egymásra épül, és minden apróság számít, minden bevésődik az emberbe, így a Mennyben is különböző szintekre kerülnek. A Mennyben ugyanúgy lesz fejlődés, továbbhaladás, csak különböző szinteken. Ezek mind-mind egymásra épülő fejlődési szakaszok. Egyszóval, a mostani földi életünkben megalapozzuk a másvilági fejlődésünk további szakaszait és milyenségét.

Jézus: A változás, a fejlődés fogantatásotok pillanatától kezdve megállás nélkül, örökké tart. Itt a földön testetek és lelketek állandó változásban van, pozitív vagy negatív irányban. Halálotok után ez a fejlődés a túlvilágon folytatódik. Csak a kárhozat helye a kivétel. Ott nem növekszik, fejlődik az ember. A tisztítótűzben pozitív, felfelé irányuló változás vár az emberekre. A vezeklés és az érte mondott imák, szentmisék hatására a tisztuló lélek fokozatokon megy keresztül, míg eléri a tökéletes tisztaságot. Itt, a Mennyországban sem áll meg a változás. Ne úgy képzeljétek el, hogy ott örökkön örökké ugyanazon a szinten, dicsőségi színvonalon marad az üdvözült, hanem dinamikus változásban lesz része. Tanítják őket az angyalok, és mindig nagyobb dicsőségre tesznek szert. Mindig többet és többet kapnak Isten tudásából és bölcsességéből. Már az Új Világban is úgy lesz, hogy a magasabb lelki fokon állók segítik a fejletlenebbeket. Ennek következtében mindenki halad az életszentség felé. Ez a dinamikus változás Istentől kapott ajándék.

2021.01.19.

1.

A kérdés az volt, van-e jelentősége annak, hogy XVI Benedek pápát beoltották a Covid 19-es vírus elleni vakcinával.

Jézus: Egyrészt azért nincs jelentősége, mert még nincs benne a chip, másrészt azért nincs, mert nem az ő akaratából történt, és ő súlyos beteg.

2.

Egy üzenet szerint Amerikát 7 atombomba vagy nukleáris rakéta fogja eltalálni Kína és Kórea felől. A kérdés, hogy ez igaz-e.

Jézus: Erre nem válaszolok, mert a konkrét eseményeket nem rajtad keresztül üzenem meg.

3.

A kérdés az volt, hogy a háború a Nagyfigyelmeztetés előtt, vagy után lesz.

Jézus: Először lesz a Nagyfigyelmeztetés, utána a háború. Helyi háborúk és villongások viszont lesznek.

4.

Arról volt szó, hogy a vakcinát hamarosan kötelezővé akarják majd tenni, de Magyarországon jobban szorgalmazzák a vakcina felvételét, mint Európa egyéb más országaiban.

Érzés: Isten terveinek beteljesülése a magyarok hozzáállásától is függ.

Jézus: Szükség van arra, hogy felgyorsuljanak az események, és ebben a magyaroknak is része lesz. Minél hamarabb beindulnak a nagy megpróbáltatások, annál közelebb kerül hozzátok az Én második dicsőséges eljövetelem.

5.

Kép: Sokkal gyorsabban forog a föld, mint eddig.

Érzés: Olyan gyorsan történnek az események, mintha egy nap egy év lenne.

Jézus: A föld valóban gyorsabban forog, a tudósok is bizonyítani tudják. De hogy ki hogyan érzi, az relatív dolog.

6.

Többen említették, hogy pozitív változásokat éreznek a lelkükben az utóbbi időben, megerősödést.

Jézus: Akik elfogadják a kegyelmeimet, azok közül többen megérzik, hogy a lelkük egyre fejlettebb fokra kerül. Viszont, akik bezárják előttük a szívüket, azok semmi változást nem éreznek magukban.

7.

Arról volt szó, hogy élelmiszert kell gyűjteni.

Kép: Ételt osztok másoknak.

Jézus: Sok gyermekem van, aki gyakorolja vallását, de nem hisz a jövendölésekben, és így az élelmiszer raktározásában sem. Egyrészt ezeket kell majd segítened, másrészt olyanokat, akik hisznek az üzenetekben, de elkésnek a gyűjtéssel.

8.

Olvastam: Baij Mária Cecília: Keresztelő Szent János élete: Amikor Keresztelő Szent János a pusztában élt, vezeklő ruhát kért az Úrtól. Az egyik alkalommal, amikor aludt, az angyalok készítettek el neki egy teveszőr ruhát, és odatették melléje, majd amikor felébredt a Keresztelő, magára öltötte. Az angyalok ugyanúgy vittek neki időnként kenyeret, vizet és gyümölcsöt is táplálékul.

Érzés: Így lehet a mi esetünkben is, amikor rejtőzködnünk kell.

Hang: Szükségleteiddel ez.

Hang: Vezeklő test.

Jézus: Ezek a megpróbáltatások a tisztulásra valók, vezeklésnek számítanak. Mivel azt akarom, hogy életben maradjatok, ezért a szükségleteiteket tekintve csodákat fogok művelni.

9.

Érzés: Az igazi üldözőink a köreinkből kerülnek ki, akik behódolnak az ellenségnek, akár félelemből is, és árulókká válnak.

Kép: Jézus jobbra fordulva.

Jézus: Több vasárnapi templomba járó van, akik nem hisznek a magánkinyilatkoztatásokban, és ferde dolognak, túlkapásoknak tekintik a ti buzgóságotokat. A dicsőítéseket szektás eretnekségeknek tekintik. Túlzás szerintük a leborulva imádkozás. Ne az ateistáktól tartsatok, hogy árulóitokká lesznek, hanem inkább hittestvéreitektől.

10.

A vakcináról volt szó.

a)

A vakcina állítólag abortált magzat szöveteket tartalmaz. Egyes papok is arról beszélnek, erkölcsi kötelességünk beoltatni magunkat.

Érzés: A „Ne ölj!” parancs lüktet bennem.

Gondolat: A vakcina a bűn átkát hordozza magán, amit magunkba fogadunk, ha felvesszük a vakcinát. Az abortált, meggyilkolt baba testére rátapad az erőszak bűne, mely Égbe kiált. A kiontott vérhez hozzátapadnak a gonoszok, és ha ezt magunkhoz vesszük vakcina formájában, a gonoszt magunkra vonjuk, és ezáltal a lelkünknek is rosszat teszünk.

Gondolat: Eszembe jutott, hogy a kiontott, erőszakosan megölt vér az Úrhoz kiált fel az Égbe. Ugyanakkor az Úr mondta az Ószövetségben, hogy az ember vért ne igyon, mert a vér az életet jelenti. A magzat szövetében, amit felhasználnak a vakcina kifejlesztéséhez, a magzat vére is ott lehet.

Hang: A vakcinára bűn tapad.

Kép: Arany fény.

Hang: A vakcinához bűn tapad, kiontott vér tapad. Elfelejthetitek ezt.

Kép: Azokat, akik felveszik a vakcinát, a gonoszok egyre jobban zaklatják.

Kép: Aki nem veszi fel a vakcinát, békés, nyugodt marad, próbál másokon segíteni.

Kép: Az angyalok a rejtekhelyek előtt állva csak a tiszta lelkű embereket tudják beengedni.

Jézus: Gyermekem, nagyon szomorú vagyok, hogy Egyházam papjai merő engedelmességből, vagy pedig meggyőződésből a vakcina mellett állnak. Nem gondolnak arra, hogy a megölt magzatok sejtjei benne foglaltatnak ebben az oltóanyagban. A halálos bűn rájuk tapad, és akik megengedik az oltást, lelkileg megfertőződnek. Míg a tenyérbe áldozás, annak ellenére, hogy fáj Nekem, még nem sérti meg a Tízparancsolatot, de a vakcina terjesztése és elfogadása bizony nem engedelmesség a papok és a hívek részéről, hanem bűn.

b)

Anyukánk, aki beteg, gyógyszereket szed, elképzelhető, hogy ha nem veszi fel a vakcinát, nem lesznek hajlandók egyéb gyógyszert sem felírni a háziorvos. Az Úr megígérte, hogy elragadtatásban részesíti a szüleimet.

Jézus: Áldottak legyetek, hogy édesanyádat, aki egyre gyengébb, nem tettétek öregotthonba. Ott már rég beoltották volna őt. A világért sem engedjétek, hogy megkapja a vakcinát, még akkor sem, hogy büntetésből más gyógyszert is megvonnak tőle. Bízz Bennem!

11.

A nagy Szenteket kértem, hogy segítsenek a lélekmentésben.

Kép: Jézus balra fordulva.

Hang: Ez nagyszerű.

Azon tűnődtem, vajon Pio atya vagy Vianney Szent János mit mondana a vakcina felvételére.

Kép: Vianney Szent János eltakarja az arcát kezeivel, majd gesztikulál, a nemtetszését kifejezve.

Kép: Pio atya rázza az öklét, ő is a nemtetszését fejezi ki.

Jézus: Nagyszerű, hogy kéred a segítségüket, mert ők rengeteg lelket tudnak segíteni megmenteni neked. A képen azt mutatom neked, hogy közülük a legnagyobbaknak sem tetszik a vakcina.

12.

Hang: A hajlékba.

Hang: Mondta a nevünket.

Jézus: Ahogy a lélek elhagyja a testét, és megtörténik a külön ítélet, utána a tisztulást követően Atyám nevükön szólítja, akik készen állnak belépni a Mennyországba. Atyám mutatja meg nekik az ő Mennyei hajlékukat.

 

13.

Az antikrisztusi korról volt szó és a lélekmentésről.

Jézus: Az antikrisztus először nagyon szelídnek és jónak mutatja magát, de később egyre gonoszabb lesz, és üldözni fogja azokat, akik nem engedelmeskednek neki, akik nem őt szolgálják, hanem Engem. Azért lesz nehezebb számodra a lélekmentés, mert mindent titokban, rejtekben kell intézned. Már nem terjesztheted az üzeneteket, veszélyes lesz számodra, hogy kinek beszélsz az igazságról. Bárki elárulhat, aki vallásos mezben közeledik feléd. Óvatosnak kell lenned és ravasznak.

14.

Egy szentmisén a pap ígéretekről beszélt és fogadalmak tételéről.

Gondolat: Én semmit sem tudok ígérni, vagy megfogadni, mert számtalanszor előfordult, ígéretemet nem tudom betartani.

Jézus: Nem az számít, amit ígérgetnek az emberek, hanem a cselekedeteik. Te nem fogadalmakat küldesz nekem, hanem szüntelenül teszed a jót.

15.

Arról volt szó, amikor a Mennyországba érünk.

Kép: Tomboló Ujjongó öröm fog eltölteni minket, a Mennyországban lévő lelkekben is nagy az öröm, nagy ölelkezések vannak.

Jézus: Ti gyermekeim, akik míg testben éltek, el sem tudjátok képzelni, hogy mekkora öröm tombol lesz majd bennetek a Mennyországban. Nemcsak azért, mert láthattok Engem szemtől szembe, hanem, hogy találkozhattok a többi üdvözülttel.

16.

Az új hagyományos Egyház megalakulásáért, a szentségek megmaradásáért imádkoztam.

Kép: Egy szív.

Jézus: Ez az imaszándék meg fog valósulni. Az antikrisztus idejében megalakul és működni fog az új, megtisztult Egyház. Bízz Bennem!

17.

A szabadkőművesek gyengüléséért imádkoztam.

Kép: Valami nagy a lényegében megremegett.

Kép: Jézus áldásra tette kezét, érződik Belőle egy hatalmas erő kiáradása.

Jézus: Az imaszándékod a szabadkőművesek gyengüléséért és a hozzáfűzött imád nem marad meghallgatás nélkül. Figyelmeztető jelekkel fogom erejüket csökkenteni.

18.

Hang: A törvény, és… most figyelj… a szabadságodat.

Kép: Egy férfi áll jobbra fordulva, a két mutatóujját az Égre emelte és felfelé mutatott.

Jézus: Amelyik nemzet elszakad a Tízparancsolattól, ott káosz uralkodik. Isten törvényei örökérvényűek, és csak az a nép rendelkezik szabadsággal, ahol az Ő törvényei szerint élnek. Én voltam az a férfi, akit a látomásban láttál. Azért mutattam az Égre, mert Istenre és törvényeire kell figyelnetek.

19.

Kép: Egy asztalon volt egy terítő, melynek a szélét a kezembe vettem, nézegettem, majd elengedtem.

Jézus: Az asztal nem más, mint gyermekeim lelke. A fehér terítő pedig a tisztaság, ami takarja. De ez a tisztaság lehullhat róla, ha kiesik a kegyelem állapotából.


2021.01.26.

1.

Olvastam: Michel Rodrigue atya üzenetéből: Mielőtt belépnének az emberek a menedékhelyekre, a rossz emlékek kitörlődnek belőlük.

Jézus: Rodrigue atya üzeneteibe belekeveredett egy hamis gondolat, hogy a menedékhelyeken a rossz emlékek ki fognak törlődni. Sajnos ez nem így lesz.

2.

Arról volt szó, hogy a papoknak és a híveknek egyaránt esküt kell majd tenni a pápának, hogy őt követik.

Hang: A Szentháromságnak esküdjél!

Jézus: Ezzel az esküvel az Enyémeket alaposan próbára teszem. Most derül ki, hogy ki szeret Engem igazán. Aki leteszi az esküt, az a pap, vagy az a laikus megtagad Engem. Én megvédelek titeket ettől a szörnyűségtől. Hogy hogyan, azt még nem árulom el.

3.

Olvastam Joe Bidenról, hogy Római Katolikus.

Érzés: De mégis, a demokrácia és a liberalizmus embere, amely szembefordul a Tízparancsolattal.

Kép: Egy fényalak keresztet vet magára.

Jézus: Joe Biden lelke, tőle függetlenül vágyódik az igazi hit után, és keresztet vet magára.

4.

Arról volt szó, hogy most Joe Biden az amerikai elnök.

Kép: Joe Biden lekerül a posztról, a földön fekszik. Az sincs kizárva, hogy holtan. Helyette van a színesbőrű hölgy alelnök.

Kép: Háborús helyzet van egyidőben, míg az alelnök áll a magas poszton, rakéták repülnek Amerika felé, becsapódások sorozata, robbanások következnek, az alelnök csukott szemmel összehúzza magát.

Jézus: Ezután az elnökválasztás után sötét felhők gyülekeznek Amerika felett. Vége lesz a jólétnek és a viszonylagos békének. Külső-belső harcok dúlják fel Amerikát. Egyik-másik nagyhatalommal nagy ellentétek alakulnak ki.

5.

A magyar politikusokért imádkoztam, és kértem az Urat, jutalmazza meg őket jótetteikért.

Hang: Csak ezek a vakcinával nem jót tesznek.

Hang: Mindezek miatt mentek a szemétdombra.

Kép: A magyar Szent Korona minden díszétől megfosztva. Nem volt rajta sem kereszt, sem szentképek, sem gyöngyök, semmi nem volt rajta, csak a fémváz.

Jézus: A vezetőkből hiányzik a tisztánlátás. Jót akarnak, de megtévedtek. Miattuk sok magyar ember lelke kárba vész. A magyar nép kereszténysége és nemzeti hagyományai folyamatosan veszélyben vannak.

6.

Hang: Maradandó károsodásban lesz részetek.

Hang: Egyre nagyobb károsodás fog történni bennetek.

Jézus: Mária országa, miért nem kapaszkodtok Édesanyámba? Lám-lám, hova vezet az utatok Nélküle és Nélkülem. Térjetek meg magyar népem, még mindig nem késő.

7.

Hang: Raktározzatok.

Hang: Vásárolni.

Jézus: Szeretném, ha komolyan vennétek azokat az üzeneteimet, amelyeket választottaimmal küldök, hogy szerezzétek be a legfontosabb élelmiszereket, egyéb dolgokat. Az idő közel van.

8.

Jézus: Szépen lassan bevezetésre kerül ez.

Jézus: Nem sok idő múlva kényszeríteni fogják az embereket, hogy beoltassák magukat. Először különböző tilalmakat állítanak fel utazást és vásárlást illetően, de ha ezzel még mindig kevés lesz az oltásokat elfogadó ember, akkor kötelezővé fogják tenni a vakcinát.

9.

A felhalmozott imákról, érmekről, szentképekről volt szó.

Érzés: Annak ellenére, hogy most sokat halmoztunk fel belőlük odahaza, mégis kevés lesz a Nagyfigyelmeztetés utáni korra.

Jézus: A Nagyfigyelmeztetés sok megtérést és szomjúságot hoz a hit iránt. Ezért őrizzétek meg az imákat, szentképeket, szentelményeket, mert akkor majd osztogatni kell.

10.

Olvastam: Francoise: A szívek megtérésének üzenetei: János apostol minden pillanatban Jézusa „szemlélésébe” merült el, és ha Jézus elküldte őt valamilyen feladat elvégzésére, mindketten, azaz Jézus is és János is szenvedtek, mert oly mélyen együtt maradtak.

Gondolat: Vannak olyan egyének, akik ugyanezt, vagy valami hasonlót éreznek, amikor az Urat távol érzik maguktól.

Jézus: A tisztítótűz legfelsőbb fokozatán hasonló hiányérzetük van a lelkeknek. Ők már láttak Engem, egészen Belém szerettek, és borzasztóan hiányzom nekik.

11.

Hang: A világért sem kezd el ezt!

Jézus: Ne adasd be magadnak a vakcinát!

12.

Hang: A föltámadásod után lesz ez.

Jézus: Feltámadásodkor a többi, Krisztusban elhunyttal együtt azonnal belépsz az Új Világba.

13.

Hang: Vidd a birtokomat templomba.

Jézus: Az Én birtokom a te kis szíved. Vidd a birtokomat a templomba.

14.

Az események sorozatára gondoltam.

Kép: Egy nagy rosta vagy szita, magok maradnak rajta, azok az emberek, kik a maradék Egyházat alkotják. Ők nemcsak, hogy fennmaradnak a szitán, hanem érnek is menet közben.

Hang: Nagy szétválasztódásban lesz részetek.

Jézus: Már közeledik az idő, hogy mindenkinek szint kell vallani. Döntenie kell, hogy az ellenség mellé, vagy Isten mellé áll. Ennek az ideje a Nagyfigyelmeztetés lesz. Ez az első nagy esemény fogja megrostálni az emberiséget. Sajnos, nem ez az egyetlen rosta, mert lesznek, akik visszatáncolnak. Ő értük is küzdenünk kell.

15.

Ferenc pápa mondta, erkölcsi kötelessége a hívőnek, hogy felvegye a vakcinát.

Gondolat: Az Úr Jézus pedig folyton azt mondja, ne vegyük fel a vakcinát.

Kép: Jézus lehajtott fejjel, félre van állítva.

Jézus: A vakcina kötelezővé tétele próbája lesz a hiteteknek. Vajon embernek, vagy Istennek hisztek? Sok választottamnak megmondtam már, hogy mitévők legyetek. Ne törődjetek azzal, hogy vezetőitek mit mondanak, Nekem fogadjatok szót, Aki a legjobbat akarja nektek.



2022.01.25.

1.

Egy engesztelő társsal arról beszélgettünk, hogy a mostani világban az életet Isten segítsége nélkül nem lehetne kibírni.

Érzés: Az Úr minket úgy tölt el kegyelmekkel, mint annak idején a Mennyei Atya és a Szentlélek eltöltötte Jézust a szenvedése folyamán, azért, hogy Jézus a keresztfán lehelje ki a lelkét, ne pedig előtte. Egy hétköznapi ember már maga az ostorozásba belehalt volna.

Hang: Megkönnyítem ezeket a napokat.

Jézus: Most előrefelé tekintve lehetetlennek tűnik számotokra, hogy kibírjátok a rátok váró megpróbáltatásokat. De ahogy eljön az ideje ezeknek, feltöltelek benneteket elszántsággal és nagy bátorsággal. Elveszem az aggodalmat és félelmet. E nélkül tényleg nem bírnátok ki, és idejekorán kilehelnétek a lelketeket.

2.

Arról volt szó, hogy amikor a Szentlélek Isten eltölti az ember lelkét és szellemét, pl: bátorsággal, vagy egyéb karizmákkal.

Jézus: Már most, a Nagyfigyelmeztetés előtt is képes a Szentlélek változásokat okozni bennetek. Például sokan megkapják a lélekben nyugvást, amelyben teljes békét, felemelkedettséget, nyugalmat éreznek. Másoknak különleges ajándékokat ad, melyek maguktól nem lehetnének, és nem működhetnének, például: tanítás, gyógyítás, szabadítás stb. A legnagyobb beavatkozás a Nagyfigyelmeztetéskor történik majd. Egészen megváltoznak az Én megtért gyermekeim. Nemcsak hinni fognak, hanem rengeteg erény jelentkezik bennük. Megnő a szeretet, a bátorság, az állhatatosság, az áldozatkészség lelkükben. A legnehezebb feladatokat is lelkesen és boldogan vállalják. Pedig azelőtt egyáltalán nem ilyenek voltak.

3.

Olvastam: Kézirat a purgatóriumból: Jézus a lelket próbatétellel tisztítja meg. Minél nagyobb tervei vannak a lélekkel, annál nagyobb a próbatétel is.

Kép: Fény.

Olvastam: Agredai Mária: Szűzanya élete: Amikor a kis Mária a templomban nevelkedett szűz lányként, a gonosz mindenféle módon támadta őt. Többek között a többi szűz lány társa szívébe irigységet és féltékenységet ültetett. Sokat piszkálták Máriát, és végül a nevelőknek is bepanaszolták őt. Így készítette fel a kis Mária lelkét az Úr dolgokra, és csiszolta őt.

Gondolat: Hasonlókat kellett nekem is átélnem iskolás éveim alatt, és később is. Valószínűleg engem is felkészít valamire az Úr.

Jézus: Azoknak a gyermekeimnek, akiknek itt a földön sok szenvedést, próbatételt engedek meg, sokkal kevesebb az esélyük a tisztítóhelyi szenvedésekre. Tehát, könnyebben bejuthatnak egyenesen a Mennyországba. Céltudatosan alakítottam így már gyermekkorodtól kezdve az életedet, hogy ellenségem társaidon keresztül sok bántást adjon neked. Ha ezek a megpróbáltatások nem lennének az életedben, se régen, se ma, sokáig kellene várnod az üdvösségedre. Ez is azt bizonyítja, hogy a szenvedés azoknak a sajátja, akiket nagyon szeret az Úr.

4.

Olvastam: Luisa Piccarreta: Jézus mondta: Minden rossz szó az Úr trónjához kerül. Nem csak egyszer, hanem sokszor, mindahányszor kimondják.

Kép: A rossz szóból sokkal több van, mint a jóból, ami felkerül az Úr trónjához. A jó szó és a szeretet szavai világító fénysugárként jelenik meg.

Érzés: Ezért kellenek az áldozatok is.

Jézus: Atyámat fölöttébb elszomorítja az a sok rossz szó, ítélkezés, rágalmazás, közömbösség, szeretetlenség, káromkodás, és ha őszintén szereted Őt, sok időt szánsz arra, hogy megvigasztald. Mert a te szavaid szeretetet, fényt sugároznak föl Hozzá, a sok rossz szó bánatot okoz.

5.

Olvastam: Luisa Piccarreta: Jézus mondta: A hála a kulcs az Isteni kincsekhez.

Kép: Mennyei kincstárban vagyok, valamit választok ott magamnak. Az Úr ad hozzá még ezt-azt.

Jézus: A hálát mindenki szereti és igényli, Isten és ember egyaránt. Ha valamit kapsz és megköszönöd, arra készteted az adományozót, hogy újra és újra megajándékozzon. Istennél is így van ez, csak Ő önzetlenségében egyre jobban viszonozza jóságodat. Ezt látod a képen is.

6.

Arról volt szó, hogy az Úr kinek és milyen esetben fogja megszaporítani az ételt a szorongattatás idején.

Jézus: A nehéz időkben ezt a szaporítást nem mindenkivel teszem meg, csak akinek nagyon erős a hite, Istenszeretete és áldozatvállalása.

7.

A Szentháromság családjáról volt szó.

Hang: Te Hozzánk tartozol.

Kép: Az Úr előttem áll fehér ruhában, szelíden, egyszerűen, de mégis, mint a Király.

Jézus: Minden hívő és engesztelő gyermekem, így te is, a Szentháromság családjába, mint nagy közösségbe tartozol. Az, hogy te Hozzánk tartozol, azt jelenti, hogy mint a többiek, mint a Szentháromság gyermekei, te is az Atyához, a Fiúhoz, és a Szentlélekhez tartozol.

8.

Szentmisén a jászolban fekvő kis Jézusra tekintettem.

Kép: A kis Jézus arca a töviskoronás Jézusévá változott. Csupa vér volt a feje és arca.

Kép: Jézus fején töviskoszorú, csupa vér az arca, a vér a koszorú felől folyik az arcába. Jézust felfelé nézve szemlélem, Ki nagyon szenved, mintha a keresztutat járna.

Kép: Valami csupa vér.

Kép: Jézus ruhátlanul ül balra fordulva, testéből, fejéből ömlik a vér, mintha teljesen meg lenne alázva.

Hang: Gyászoló szívemmel.

Kép: Jézus lefelé néz, mint a Getszemáni kertben, és szomorkodik.

Jézus: Azt mutattam neked a szentmisén, hogy a szeretetet és örömet hozó jászolos kis Jézus ugyanaz a második Személy, Akinek értetek el kellett szenvednie a töviskoronát. Majdnem egyidejűleg, rövid pillanatok alatt láthatod Jézus töviskoronás fejét, és ahogy vonszolta magát a keresztúton. Ezzel növelni akartam benned együttérző szeretetedet Irántam. A sok-sok vér, majd Én, ahogy ontom Magamból, a háládat akarja megerősíteni benned. Tudod-e, kit gyászolunk legjobban? Azokat, akik meghaltak és elkárhoztak. Ők az igazi halottak. Ugyanaz szomorít el, mint ami a Gecemániban. Azért szomorkodtam, mert előreláttam a pokol felé menetelő gyermekeimet, akikért meg fogok most halni. Ma ugyanez a gondolat bánt. Fájón nézem a bűnben elmerült emberiséget. Vajon sikerül-e megmenteni őket a szörnyű kárhozattól?

9.

Hang: Had jövendöljem meg ezt.

Kép: Kék fény.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: A kék fény azt jelenti, hogy minden rossznak egyszer vége lesz, és a második dicsőséges eljövetelemmel az Én békémet hozom nektek. A torinoi leples arc emlékeztet arra titeket, hogy ne szomorkodjatok, mert lesz még feltámadás.