Áradások-figyelmeztetések

Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

A SZENTHÁROMSÁG ÓDÁJA 3. rész

2003 február – április

A Szentlélekisten ódája

Édes ódámat azért énekelem el neked,
hogy felemelje lelkedet és feldíszítse menyegzős ruhával

Béke legyen veled! Lásd, a Vőlegény ereszkedik le hozzád, hogy Ő is elénekelje neked ódáját és tudtodra adja az élet szavait. Én vagyok az igazság Lelke, aki az Atyától származik, és akit a Fiú, Jézus Krisztus küldött. Mi egy lényeg, egy hatalom és egy tudás vagyunk, és mivel egyetlen Isten vagyunk, azért ugyanolyan módon és ugyanolyan kifejezésekkel beszélünk és adjuk a tudást. Ezt a nagy tudást te szeretettel telve kapod.

Mi az örök élet? Az örök élet annyit jelent, mint megismerni bennünket háromságos dicsőségünkben. Ezért, ha olykor ingadozol, mert nem tudod, mi a szándékom, felkínálom neked a kezem, és ha megfogtad, a kegyelem által felkínálom neked az életet mibennünk. Fogadd el értékes segítségemet, mert ez készít fel téged arra, hogy velem lelki házasságra lépj és mindörökre az én isteni jelenlétemben légy. Én leszek akkor a kimondhatatlan parúzia 21 a szívedben, mert én vagyok benned a belső erő.
Mondottam, hogy életet kínálok fel neked a kegyelem által.

Mi a kegyelem? Olyan, mint a ragyogó fény, ami megmutatja, miképpen vegyél részt az isteni életben.
A mi háromságos szentségünk és irgalmunk jó illattal tölti be az egész világmindenséget. Édes ódámat azért énekelem el neked, hogy felemelje lelkedet és feldíszítse menyegzős ruhával. Kegyelemmel telt célunk szerint add át nekünk magadat és akaratodat, mi pedig átadjuk magunkat neked és képessé teszünk arra, hogy megismerj és úgy szeress minket, ahogy mi 1 szeretjük egymást. Majd akkor és csak akkor fog lelked az isteni valóságok és az angyali erények körül forogni…

E fenséges módon szállok alá, Vassula, azon a módon, ahogy láttál engem egyeduralmamban és kegyelemmel telve 2, királyi ragyogásban és kifejezhetetlen szépségben, hogy magamat egyesítsem veled.

Láttam valakit, az Emberfiához hasonló, szent félelmet
keltő lényt, aki oly tökéletes a kegyelemben,
amilyen egyedül csak az Isten lehet.Tökéletesen szép mozdulatai
félelemmel telt tiszteletet keltettek bennem,
amint néhány lépést tett lefelé a palotából,
melynek szépsége és elkápráztató külseje elárulta,
hogy csakis palota lehet.

Úgy tűnt, hogy e dicsőséges isteni Lény
súlyos ruhát viselt, ami eltakarta lábát.
Ez az isteni Lény,
akiről tudtam, hogy a Szentlélek,
szinte ugyanolyan ruhát viselt, mint az Atya,
ahogy egyszer régebben láttam,
mert ragyogott, mintha drágakövek borították volna.
Az Atya ruhájának színét azonban
nem lehetett meghatározni,

míg ez mintha gyémántokból állt volna,
melyeken visszaverődött a fény.

Igen hosszú ruhájának egy része
az alsó lépcsőre borult a bal oldalon,
mert a bal lába már
az alsó lépcsőn nyugodott.

Istent leírni nem lehetséges,
mindenki kifogy a szavakból�

Istent kifürkészni teljes képtelenség,
mindenek végső Forrását szavakkal kifejezni
félrebeszélés lenne!

Ki tudná formába önteni a fogalmat,
amit oly kifejezhetetlen ragyogású
látomásban kapott?

Mindig láthatatlan és rejtett marad
kegyelem és bőséges élmény nélkül,
amit Isten maga ad,
és amit a szem nem láthat.

Istennek azonban úgy tetszik ma,
a mi időnkben,
hogy megadja nekünk is,
miként tanítványainak és apostolainak,
a Szentlélek erőteljes jelenlétének bizonyságát.

A kegyelem Szentlelke az,
aki meg fogja mutatni nekünk az erények ösvényét,
amely elvezeti a lelkeket
a Vőlegénnyel való misztikus egyesülésre.

Kedvesem, én, a szentség Lelke mindegyikőtöknek sokféle adományt adok. A mennyország ékszerei ezek, az a kincs, amit ingyen osztok, hogy megszenteljem templomaimat. Mindazt, amit kiosztok, a kegyelem által osztom ki.

Nem azért szállok alá 3, hogy bárkit megbüntessek közületek, hanem azért szólok hozzád e nemes ódán keresztül, hogy egybekeljek veled és mint a vőlegény, aki ékszerekkel halmozza el menyasszonyát, én azt kínálom fel neked, hogy isteni adományaimmal ékesítelek fel menyegzői szertartásunkra.

Nem indít meg az ékesszólás és nem hatódom meg a szép szavaktól, de gyönyörűségemet lelem a bűnbánó szívben.
Ezért te, aki keresel engem, jöjj és tanuld meg: ha nem teszel próbára 4, hanem a szív egyszerűségével jössz hozzám, én, mint a folyó, kiáradok rád. Megtanítalak arra, miként ápold bensőséges barátságunkat. Édességgel és gyengédséggel foglak tanítani, iskolázni, hogy velünk járj és alázattal fogadd megvilágosításaimat és buzdításaimat.

És miként a látomásban láttál engem, Vassula, az én egyeduralmam kifejezhetetlen, és ragyogásom meghaladja az emberi értelmet.
Ó Vassula, ügyelj rá, nehogy újból azt halljam tőled: “Vajon milyen célt szolgálok?” 5 Leheletemmel életre keltettem élettelen tagjaidat! Továbbra is végezz minden területen jó cselekedeteket, és ne félj! Azt kértük tőled, hogy áldozd fel életedet másokért, és megtetted. Örömmel készítettünk fel téged, hogy mi legyünk életed alapelve, és azóta megmutattuk neked, hogy már nem tartozol önmagadhoz, hanem ahhoz, aki világosságába öltöztetett, bennem mozgatott és bennem lélegeztetett téged. Nem támogattalak, nem vigasztaltalak-e, amikor így kiáltottál hozzám: “Elesem!” Megmondtam, hogy amint el leszel ültetve Jahve házában, ki fogsz virágozni udvaraiban, szabad ki- és bejárásod lesz bennük, és miközben tested még az emberek között mozog, szíved és lelked el lesz ragadva a menny fényességes világosságába.

Ha valaki összevonja szemöldökét, Vassula, és rád szegezve tekintetét ezt kérdezi tőled: “Mit értesz azon, hogy mi is birtokolhatjuk Istent? Ezt nem lehet megtenni és állítani sem.” 6 Mondom neked, amíg valaki meg nem tapasztalta szívében jelenlétem fényességes világosságát, nem fogja megtudni és megérteni azt, ami le van pecsételve és el van rejtve, mert azokat a misztériumokat én fedem fel. A bölcsesség kapuja csak a bűnbánó szívek és azok előtt nyílik meg, akik elszegényedett lelkük ellenére megtartják a parancsolatokat. E lelkekben fogom kinyilvánítani magam.

Uram, Te mindenkor kegyelemmel teljes,
szépségedben egyedüli, változatos,
tapintatos és tevékeny vagy azokban,
akik birtokolnak vagy megszólítanak Téged.Határozott és tiszta,
a Napnál is fényesebb vagy
és ragyogóbb az összes csillagnál.Nem hasonlíthatunk semmilyen fényhez.
Illatodat szétárasztod
az egész világmindenségben.

 

Értékes adományaidnak
csupán egy része a sok csoda és jel,
amit forró szeretetedben
templomaid megerősítésére adsz,
feldíszítve menyasszonyaidat,
hogy e nemzedék,
amely számodra drágább minden másnál,
lelkébe fogadhassa az országot,
Krisztust magát.

Aki Téged szemlél,
ó Szent Vőlegény,
azt végleg elbűvöli és megragadja
egyedüli szépséged és kegyelmed.

Ismerni és bensőséges módon találkozni
a szépség Alkotójával,
a mindenek Alkotójával,
annyi mint már Őbenne lenni.

Arra kérlek, hogy irántunk tanúsított
nagy szeretetedben közeledj azokhoz,
akik még nem ismertek meg Téged,
hogy ők se idegenedjenek el Tőled, az Istentől.
Légy kegyes,
ölts formát bennünk,
és amikor világosságodba jutottunk,
tarts is ott minket,
hogy mindannyian egyek lehessünk benne�

E nemes ódával az a szándékom, hogy mindenkit sugárzó világosságomba vonjak és megkapja Krisztus teljességét. Tanultátok, hogy bennem találhatjátok meg a szabadságot: a testnek 8 szabadságát, hogy átisteniesüljetek és a Magasságbeli fiainak és leányainak nevezzenek benneteket.

Megtalálhatjátok bennem a szabadságot, és én fel foglak emelni benneteket a mennyország gyönyörűségeibe és örömeibe, hogy elnyerjétek a boldogságot, ami itt vár benneteket alapjaitok kezdetétől fogva és minden időben.

Ódámat úgy énekelem el neked, nemzedék, hogy kiigyad és mámorossá tegye lelkedet, mert Szavaim édesebbek lesznek a bornál, ti pedig megmámorosodva szeretetemet fogjátok dicsérni borom helyett, és ezt mondjátok majd angyalaimnak:

“Mennyire igazságos Őt szeretni!
Egyedülálló a külseje,
beszéde maga az édesség,
ajka kegyelemtől nedves.
Fenségben és ragyogásban ejti ki Szavát,
nemes mondanivalójával
fellelkesíti szívemet.

Ő a legvonzóbb és a legnemesebb
az isteni lények 7 között.

És most azt kívánom, hogy áradjon ki rám
és enyhítse szomjamat, mint a rohanó folyó,
amely meg akarta öntözni a földet,
de eddig egy fal tartotta vissza. 9

Lelkileg halottnak tartom még magam,
és ebben a halálban magammal vittem a sírba
minden erényt, ami értékét veszthette volna bennem,
mivel nem volt bennem a Te világosságod.

Ó lelkünk Lámpása, jöjj!
Vigyél vissza az életbe,
és éjjel-nappal dicsérni foglak!”

És én válaszolni fogok kérésedre és emlékeztetlek, hogy a test és a vér nem örökölheti országunkat, mert a mulandó nem örökölheti azt, ami örökké tart.

Ne aggódj, meggyógyítom vétked, mert ez a kívánságod. Ki fogok áradni rád, mint a folyó, és felfrissítem szárazságodat és terméketlenségedet. Rám hagyatkozásod az egyetlen mód bűnbánatoddal együtt, mely által átalakíthatom lelkedet, hogy Krisztus lelkét birtokold és rátalálj akaratunkra.

Lehetetlen felfedned Isten okait vagy megértened módszereit anélkül, hogy benned lakoznék, de én megnyithatom benned a tudás ajtaját természetfeletti világosságom által, mert én, aki alaktalan vagyok, alakot fogok ölteni lelkedben. Ragyogó Napként fogom rád sugározni világosságomat, felébresztem, ami halott és eltöltelek erényekkel. Én az örök Világosság tökéletes tükörképe vagyok, nagyszerűségemet dicséri az egész teremtés, és mivel a természet felett állok, mindent betölthetek fényemmel anélkül, hogy határaik közé kényszerülnék. Megvan a hatalmam ahhoz, hogy megadjam neked az igazi feltámadást és egyesítselek téged magunkkal, hogy igaz életet élj Háromságos Szentségünkben. Ezért gyönyörűségemet lelem abban és örülök, hogy elénekelhetem neked az igazság ódáját, ezt az ódát mint menyegzős énekemet�

Bennem születtek a szentek és a vértanúk.
Azok a lelkek, akikkel egyesültem, szintén hitvesek lettek, mert én Hitvesük leszek életük minden napján a velük fennálló bensőséges rokoni kapcsolatomban.

És így lesz veled is, ha belénk szeretsz. Önként fogod magadat 10 vetni és élvezni isteni szeretetem teljességét. Születésed óta vágytam arra, hogy birtokomba vehesselek, és amint növekedni láttalak, titokban már eljegyzésünket ünnepeltem.

Szándékomban állt, hogy bűnbánatod első jelére kiáradok rád, és még mielőtt befejezed bűnvallomásodat, királyi jogaromat felemelve így kiáltok:
“Én felmentem őt!”
És ráégetem homlokodra tüzes keresztségi csókomat, megillatosítva vele az egész világmindenséget.
Így akartam bevezetni menyegzői szertartásunkat, és arra készültem, hogy felkínálom neked mint szeretetem adományát a legillatosabb virágokból készült koronát, melynek minden szirma egy-egy erényt jelképez.
Mert csak akkor vagy képes kimondani:
“Látok!”
– és azt valóban értékelni.
Nem olvastad, hogy mindaz, ami tökéletes, ami alkalmas a szétosztásra, az a világosság Atyjától való, és hogy én vagyok a mennyei ajándékok kiosztója?
Ma az Atyával és a Fiúval mint három Tanú szállunk alá.
Az Atyaisten lélek és ily módon küld engem, az igazság Lelkét, hogy veletek legyek örökre és a teljes igazságra vezesselek benneteket. 11

Isten Igéje, a Világosság, a Szabadító, aki kezdettől fogva létezik, és aki legközelebb van az Atya Szívéhez, tanúságot tett és megismertette veletek az Atyát. Ő valóban a saját Vérével vásárolt meg titeket és fizetett meg értetek. Isten Igéje él és cselekszik és éppen úgy tanúságot tesz a Földön, ahogy én és az Atya. A Szent Isten, aki saját Vére árán vásárolta meg Egyházát, a Vérével tesz tanúságot, és én, az igazság Szentlelke, vízzel teszek tanúságot. 12

Ezért mindhárman Tanúk vagyunk, mindhárman egyetértünk, mivel egy Isten vagyunk, egy az akaratunk, egy a hatalmunk és egy az uralmunk.

És most, ha megkérdezed, mi az ódánk célja és mi a mi célunk, a következőket válaszolom: Leszállunk a mennyekből a szobádba, hogy felkínáljuk neked szeretetünk adományát. Rád csurgatjuk Szavainkat, mint a mirha tiszta cseppjeit, hogy felkenjünk és megáldjunk téged. Könyörületességünkben akarunk téged átnevelni, megmenteni és megújítani énbennem. Át akarunk nevelni, hogy a kegyelem feloldozzon téged, és hogy istenekké legyetek a részesedés által és örököljétek az örök életet.

Kegyesen adom magamat neked, és minél szabadabban adod át magadat nekem, annál többet kapsz belőlem. Akkor mint királyi ékszert magamba foglallak és sokat felfedek előtted királyi misztériumaim közül, mert én leszek a Hitvesed. Mivel az a kívánságod, hogy engem birtokolj, ragaszkodni fogsz Hitvesed kebléhez és sugárzóvá válsz világosságában. Rajtam keresztül képes leszel ezt mondani:
“Ismerem az Istent és megértem Őt.”

Mindenkinek megengedem, hogy hozzám jöjjön és megragadjon engem. Elkészítettem mindegyikőtök számára az illatos ösvényt, amely titeket a menyegzős szobába vezet.
Ne lepődj meg hozzád intézett dicsőséges megnyilatkozásomon, hanem örvendj és engedd meg, hogy megérintselek szeretetem kenetével, megszenteljelek és szentet faragjak belőled. Azért vagyok itt, hogy felszítsam szeretetedet az Atya, a Fiú és magam iránt. Ugyanazt mondom, amit az Atya és a Fiú mondott: Szavaim folyása édesebb a nektárnál, és amikor beszélek, nem használok merev kifejezéseket. Nem ilyen módon támasztok szenteket, vértanúkat vagy tanúkat.

Hogy állhatatosak és erősek legyenek, megadom nekik Lelkemet, az erősség és a jámborság Lelkét, miként megadtam Mihály és Ráfáel arkangyaloknak is, akik kiválóak az erőben, bátor harcosai az igazságnak és az én világosságomon keresztül figyelik az emberi viselkedés minden megnyilvánulását.

Hogy virágokat fakasszak a Földön és megszabadítsam a rabokat, beszédem édesebb a méznél, édesebb a bornál.
Mindenkor erényről és hitről beszéltem nektek.
Egyedül én tudom megadni neked a rejtett kincseket, a titkos készleteket, ezért engem örökölni édesebb a mézzel telt kaptárnál. A boldogság olajával jövök hozzád, hogy dallamos ódákat énekeljek, hangommal betöltve az egész világmindenséget. Nem jövök hozzád oldalamon karddal, hanem örökké tartó szeretettel, mert nagyon értékes vagy szememben.

Itt vagyok, hogy lelkedet befogadjam szeretetünkbe. El kell-e hagynom lelkedet, mint valamely sivatagot mindörökre? Vagy nem azért vagyok itt, hogy Lámpásod legyek és felkenjelek?
Ellene vagyok minden büszkeségnek és gőgnek, minden fennhéjázásnak és szégyentelenségnek, minden beképzelt szónoknak, ellene vagyok a hitehagyónak.
Ha ezekhez tartozol, miképpen fog lelked tudomást szerezni Isten misztériumairól?
Látod, miként adom neked most a kegyelem Lelkét, hogy elvessem benned mennyei magjaimat és az Édenkert hajtson ki benned?
Látod, miként hintek el benned sokféle magot {erényeket}, amelyek különféle tömjéntermő fává és sok másfajta növénnyé válnak?

Olyan leszek, mint a kertbe vezető vizes árok, mert meg akarom öntözni mennyei magjaimat, amelyeket benned elvetettem és széppé akarom tenni virág- és fűszerágyásaimat.
Akkor majd örömmel mondhatom:
“A fügefán jelentkeznek az első fügék és illatoznak a virágzó szőlővesszők. A tömjéntermő fák mirha és áloe illatot árasztanak. Jöjj hát szerelmem, kedvesem, jöjj! Mutasd meg arcodat, hadd halljam, amint hangod nekem énekel. Hadd lássam virágba borult koronád, én pedig megengedem, hogy menyegzős ágyunkon levedd a fátyolt Szent Arcomról. Most formát öltött benned az, akit szenvedélyesen kerestél.”

Boldogok, akik buzgón keresnek és két karomba esve megtalálnak engem: át fognak alakulni, és én kifejezhetetlen örömmel töltöm el őket.
Boldogok, akik birtokolhatnak engem, teljesen át fogom járni őket ragyogó világosságommal, és isteni kincsekkel gazdagítom őket.
Akkor te is vágyakozni fogsz az istenségünkkel, a velünk való menyegzős egyesülésre. Isten megismerése lángra lobbantja a lelket, és a lélek semmi mást nem kíván, csak hogy Istennel legyen és Neki énekeljen, hogy dicsérő énekké, zsoltár verssé, diadémmá, oltárrá váljon az Oltár számára, és elefántcsont toronnyá, liliomos mezővé váljon, ámulatba ejtve még az angyalokat is.
Akkor, kedvesem, vesszőid gyümölcsöskertté válnak és virágozni fognak. Olyan leszel, mint a kert, melyet két karom vesz körül. Olyan leszel ölelésemben, mint a lepecsételt forrás, és akkor majd mondhatom: Most már van utam a kertembe, a kegyelem széles útja, mely teljesen az enyém, és még mielőtt a hajnali szél feléled, mielőtt megmozdulna bárki, mielőtt az árnyak eltűnnek, elmegyek a mirha hegyhez, a tömjéntermő fák dombjához, fűszerágyásaimhoz és rendkívül nagy lesz örömöm.

Ezen a menyegzős napon a mennyország fényességében betakarom kedvesemet angyali erényekkel, de saját dicsőségemmel is. És kedvesem dicsérni fog engem így énekelve:
“Halott voltam, de Te életet adtál nekem, és én élni kezdtem. Nemcsak a száraz csontokat raktad egymás mellé összekötve az inakat, hanem belélehelted ebbe az élettelen testbe feltámasztó leheletedet és életre keltettél engem. És beléhelyezted élettelen tagjaimba az igazságosság Napját, kimondhatatlan világosságodban részesítve engem, míg magam is világossággá lettem.

Amikor még a kezdet kezdetén 13 kinyitottam Kedvesem előtt szívem ajtaját, Ő hátat fordított nekem és elment. Lelkem nem tudta megérteni, hogy miért távozott el. 14 Nem értettem, amíg fel nem kiáltottam Hozzá, hogy térjen vissza, tisztítson meg minden tisztátalanságomból és lehelje rám illatát. Megkértem Kedvesemet, hogy jöjjön birtokára és keltse életre mindazt, ami elhervadt, és változtassa Édenné. Így Kedvesem visszatért és felélesztette, ami halott volt. Rálehelt kertemre, hogy mindenütt érezzék édes illatát. És most bátorkodom így szólni Hozzá:

Hadd jöjjön Kedvesem a kertjébe,
hadd ízlelje meg ritka gyümölcseit, 15
mert igazán angyaliak.
Hadd jöjjön most és gyűjtse be
mirháját és balzsamát, mert mind az Övé.
Az Ő elzárt kertje vagyok most
egyedül az Ő Felsége számára�”

Belső jámborságot alakítok ki benned, kedvesem. Bezárom kertemet és két karommal körülveszem, így ölelem át. Majd a Szent Bölcsesség ad isteni tudást neked, kedvesem, képessé téve téged, hogy egy napon majd szolgálatomra és mások szolgálatára állj. És most, hitvesem, teljesen átadom magamat neked és isteni gyengédséggel betöltöm a lelked.

Bár világosságom fényét időnként elviselhetetlennek fogod érezni, mégis lángolni fogsz. Lángot fog a lelked és egész lényed és egy lesz az én lángommal. Attól kezdve te az én birtokom leszel, és én a tiéd. Erősen foglak tartani, nem engedlek elmenni, te pedig engem fogsz erősen tartani és nem hagysz elmenni. Szívet Szívért, szeretetet Szeretetért. Szerezz diadalt számomra szeretetem hosszú rohama után! Meghaltál szenvedélyeid számára, de életre keltél énbennem. Bennem tökéletesedtél, ezért most megengedem, hogy velem uralkodj.

Leülök veled és kijelölöm számodra apostoli munkádat, amelyet számomra fogsz végezni. Végül is ez a mi lelki házasságunk célja. Én és te társak leszünk, hogy a tökéletes szeretetre vigyük az Egyházat. 16

Bennem élj és bennem leld gyönyörűségedet a szeretet énekét dalolva szüntelenül nekem, én pedig szeretetem ódáját fogom szüntelenül énekelni neked�

Ó Szentlélek,
a szentek, az apostolok és a vértanúk Kincse!
Amikor majd isteni szeretettel
felmagasztalod teremtésedet,
így kiáltanak Hozzád:“Kyrie eleison! Kyrie eleison!”Te pedig ezt mondod nekik:

 

“Mivel megöleltetek engem,
világosságom sugarai ott ragyognak
szívetek közepében.”

Most őszintén kimondhatom:

“Nem kell többé félnem
a sírásóktól.
A sírt, amelyben feküdtem,
nem kell “vőlegényemnek”,
a férget pedig “fivéremnek
és nővéremnek” neveznem.

Ma Istenemet dicsérem,
és az Életet nevezem “Hitvesemnek,
fivéremnek és nővéremnek.”

És most, hogy megtaláltam Őt,
akit a szívem szeret,
erősen tartom
és többé nem engedem elmenni.

Most, hogy megragadtam Szerelmemet,
most, hogy birtokolom Őt,
leveszem a fátylat
Szent Arcáról.

Ó félelmetes misztérium!
Felséged a boldogság olajával kent fel engem
és elhallgattatta vetélytársaimat.

Ó milyen szépséges vagy!
Te vagy a legfenségesebb
az angyalok között!

Te vagy a Minden, a vágyakozás utánad átszúr,
szereteted és utánad érzett szomjam megsebez
és sohasem tölt be. 17

Sebet ejtettél rajtam abban a pillanatban,
amikor a menyegzős szobában
azt kérted, hogy emeljem fel fátylad�
De ez szóra sem édemes, Uram,
mert birtokollak Téged,
a mindenható Istent,
és jól meggyökereztettelek
a szívem közepében.


Ó Vassulám! A Hold veszített volna fényéből és elhalványult volna a csillagok csillogása, ha visszautasítod meghívásomat 18.

Hitvesem, mirhám és áloém, hajolj a Szívemre, pihentesd fejedet most rajtam!

19 Én voltam az, aki egykor megkértelek, hogy add nekem a jobb kezed és te nekem adtad. Igénybe vettem és igénybe fogom venni elmondhatatlan módon, hogy leírd szeretetünk mondanivalóját. Nyisd ki a kezed! 20 Sohasem foglak elhagyni téged!.. Soha!.. Légy áldott! Az Ecclesia újból életre kel!

(Ezt az ódát 2003. április 3-án fejeztem be.)


1 a Szentháromság
2 Isten kegyelméből ekkor rövid látomásban részesültem
3 ahogy látomásomban láttam
4 vö. Bölcs 1,2
5 Időnként úgy gondolom, hogy a munka, amit az Úrnak végzek, nem tesz eleget elvárásainak.
6 Egyik pap igen megdöbbent, miután hallotta tőlünk, amit Isten mondott, hogy nemcsak Ő birtokolhat minket, hanem azt kívánja tőlünk, hogy mi is birtokoljuk Őt.
7 angyali erők
8 a kívánságoktól való
9 gát
10 karomba
11 vö. Jn 4,24 és 1Kor 15,45. Bibliai értelemben a “lélek” nem annyira Isten természetét, mint életadó tevékenységét írja le. Isten lélek és ily módon adja a Lelket.
12 A keresztségben
13 az igazi bűnbánat előtt
14 A Szentlélek nem árad ki arra a személyre, aki a bűn adósa. Vö. Bölcs 1,4
15 az angyali erényeket
16 E pillanatban azt is megértettem, hogy Isten népét is Krisztus szeretetébe kell vinni.
17 Sir 24,21
18 a felszólítást
19 Jézus ünnepélyes hangon szólított meg engem.
20 És Jézus, mint egyszer régebben, szépséges fejét lehajtva megcsókolta jobb kezem tenyerét. Majd egy sóhajjal odaszorította az Arcához, és szelíden ismét letette.
21 Jézus második, dicsőséges eljövetele



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 108
Tegnapi: 198
Heti: 859
Havi: 3 703
Össz.: 591 229

Látogatottság növelés
Oldal: Szentháromság ódája 3
Áradások-figyelmeztetések - © 2008 - 2024 - nyomban.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »