2019. február 13.-án

MIASSZONYUNK: (a 19 éves Dávidnak) Fiam te a

Szentlélek Istentől kaptál sugalmazást. Megáldalak

téged és sok lélek különleges kegyelmeket kap, akik ezt

az imát elfogadják. Megáldom és isteni áldást kap

mindaz, aki imádkozza ezt az imát.”

 

Megáldalak Dávid: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek

nevében. Ámen.”

 

Az Isteni Kegyelem Anyja

 

A sugalmazott ima.

MI URUNK SZENTSÉGES

SEBEINEK MÉLY TISZTELETE.

 

Keresztvetés;

 

Miatyánk;

 

1. Keresztvetés

 

Mond: Mi urunk Legdrágább Fejének Szentséges Sebének tiszteletére, amit a töviskorona átszúródása okozott a

mi bűneink, tisztátalan gondolataink és kísértéseink által.

 

Üdvözlégy Mária, Dicsőség …

 

2. Keresztvetés

 

Mond: Mi urunk Bal kezének szentséges sebének tiszteletére, amit az első szög átszúrás okozott, amivel Legszentebb

Édesanyjának Arcát simogatta valamint amivel letörölte az Érte és az Emberiségért hullatott könnyeit.

 

Üdvözlégy Mária, Dicsőség …

 

3. Keresztvetés

 

Mond: Mi urunk Jobb Kezének Szentséges Sebének tiszteletére, amit a második szeg átfúródása okozott és amivel keresztet

vetett az Ő Atyjának és a Szentléleknek a tiszteletére és a Bárányai megáldására.

 

Üdvözlégy Mária, Dicsőség …

 

4. Keresztvetés

 

Mond: Mi urunk oldalának Szentséges Sebének tiszteletére, amit Szent Longinus szúrt át, ami bizonyította, hogy Jézus

Krisztus Isten Fia Világosság és Igazság.

 

Üdvözlégy Mária, Dicsőség …

 

5. Keresztvetés

 

Mond: Mi urunk Vállsebének Szentséges Sebének tiszteletére, amivel minden bűnünket a keresztfára felvitte, amit eltűrt a

Kálváriára való felmenetele közben, hogy mi is felvegyük keresztjeinket és kövessük Őt.

 

Üdvözlégy Mária, Dicsőség …

 

6. Keresztvetés

 

Mond: Mi urunk Lábainak Szentséges Sebeinek tiszteletére, amit a kereszten való harmadik szegnek az átfúródása okozott,

ami előtt térdre esünk ahogy Miasszonyunk és a Szentek tették. Így követjük Áldott Urunk lábnyomait az Örök Életre.

 

Üdvözlégy Mária, Dicsőség …

 

Végül:

 

Mond: Urunk, úgy tiszteljük és csókoljuk Legszentebb Sebeidet, ahogy Szentséges Édesanyád tette; a Te Passiód és

Szenvedésed üdvözít minket és az élet ösvényén vezet minket a Legdicsőségesebb Királyságodba. Ámen.

 

Keresztvetés.




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. NARCONON - Alkohol és Drog Rehabilitáció

► A NARCONON, egy nemzetközi hálózat ami segít embereknek, hogy képesek legyenek alkohol és drogok nélkül boldog életet élni.

narconon.hupont.hu

2. Itt a Nagy Lehetőség!

► Legyen Sikeres, Fiatalos és Érezze jól magát, a Csodálatos Ganoderma Gomba Segítségével!

nagysiker.hupont.hu

3. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL

► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.

nemszamit.hupont.hu

4. CENTER PLETENIH ŽIC, ZAŠČITNIH MREŽ IN BETONSKIH DROGOV KÓTAJI

► MREŽNA OGRAJA JE NAJCENEJŠA OGRAJA NA SVETU. PRI NAS DOBITE VSE, KAR POTREBUJETE ZANJO. IN KAR JE NAJPOMEMBNEJŠE: PO TOVARNIŠKI CENI!

novaograja.hupont.hu

5. No.1 Étterem és Vendégház, Lux Faház jacuzzival a Mátrában Parádfürdőn

► Kiadó szobák,apartmanok,panzió,kuckó,kabin, romantikus faház privát pezsgőfürdővel a Mátrában kilátó és vízesés közelében.Kirándulás lombos fák között erdős ,hegyvidéki környezetben.SZÉP kártyákat elfogadunk.Étterem a helyszínen.T:+36705149513

no-caffeevendeghaz.hupont.hu

6. NAPKOLLEKTOR ÁRAK NAPKOLLEKTOR ÁR

► Napkollektor árak, amik bárki számára hozzáférhetővé teszik a napkollektorokat. Kedvező napkollektor árak, gyors megtérülés.

napkollektorarak.hupont.hu

7. PRODAJNI CENTAR KOTAJSKIH ŽIČANIH OGRADA, OGRADA ZA DIVLJAČ

► ŽIČANA OGRADA JE NAJJEFTINIJA OGRADA NA SVETU. SVE ŠTO VAM JE POTREBNO MOŽETE PRONAĆI KOD NAS, OD A DO Ž. I ŠTA JE NAJVAŽNIJE: PO PROIZVOĐAČKIM CENAMA!

novaograda.hupont.hu

8. NAPKOLLEKTOR HÁZILAG

► Napkollektor házilag. Ingyen melgvíz előállító napkollektort telepítsen házilag. Vízmelegítő napkollektor.

napkollektorhazilag.hupont.hu

9. NAPKOLLEKTOR ÁR, NAPKOLLEKTOR ÁRAK

► Napkollektor ár, ami neked is megfizethetővé teszi a saját napkollektor beszerzést. Kedvező napkollektor ár, gyors megtérülés

napkollektorar.hupont.hu

10. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH

► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!

novyplot.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. GYŐR UTCÁI

► Győr város közel 1100 naprakész közterületének ismertetése CZVIKOVSZKY TAMÁS szerkesztésében és fotóival.

gyoriutcak.hupont.hu

4. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

5. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

6. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

7. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

8. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

9. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

10. OVI - ISI és DRÁMA - OVI

► Készülj velem játékosan az iskolára!

ovi-isi.hupont.hu

11. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

12. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

13. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

14. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

15. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

16. Ló és Lovasa

► Nincs nála hatalmasabb, gyorsabb, gyengédebb, lenyűgözőbb...

loeslovasa.hupont.hu

17. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

18. A mi oldalunk..:D Anita&Vanda. Bocigirl ×_× Wáá

► A másik bocigirl oldalunk: www.bocigirl.5mp.eu !KATT!

bocygyrl.hupont.hu

19. Csak Csajoknak!!

► Élj a Mának!!!!Csak csajoknak szól és aki szereti az állatokat és a divatot!!!

cicacska.hupont.hu

20. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

21. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

22. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

23. Ez-Jó-Neked

► ÜDVÖZÖL ILONA! GYERE HOLNAP IS,ITT MEGTUDHATOD! MIT? MIRE? MIÉRT?

itt-megtalalod.hupont.hu

24. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

25. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

26. ÜZEMANYAGSZIVATTYÚ/AC PUMPA - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► ÚJ AC PUMPÁK-ÜZEMANYGASZIVATTYÚK: Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW Típusokhoz elérhető áron...Miskolcon

acpumpauzemanyagszivattyu.hupont.hu

27. Lányok-asszonyok minden ami érdekes

► Lányok,sok érdekességeket találtok szerelem,szex,zene,receptek,horoszkóp,szépségápolás,parfümök,és minden ami érdekelhet.

lanyok.hupont.hu

28. bia-hsm-hannah-montana.hupont.hu

► Minden amit Hannah-ról, és a HSM szereplőiről tudni érdemes!

bia-hsm-hannah-montana.hupont.hu

29. Kunbaja ATSK Asztalitenisz szakosztály

► Beszámoló a csapat körüli eseményekről,szerepléseiről.

bacsalmasiasztalitenisz.hupont.hu

30. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► át ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

egeszsegital.hupont.hu

31. € colourfairy tündérhonlap/csak tündérieknek! €

► ¤¤Nézz meg itt mindent de el ne hagyd a honlapot még a tündéred békává változtat! Nincs is jobb mint egy segítő kéz a konyhában vagy máshol!¤¤

fairyflower.hupont.hu

32. Szövőműhely

► Nagykanizsa, Medgyaszay Ház

szovomuhely.hupont.hu

33. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

autoszallitaskulfold.hupont.hu

34. ArmyVid

► The biggest Army-Video maker group in the world

armyvid.hupont.hu

35. esztiblogja.:D

► Mindennap..

esztii.hupont.hu

36. Kicsi szivikem

► Pár óra és angyal leszek vigyázok rád, veled leszek. Fogom kezed, és őrzöm álmod ,mert angyal vagyok, s rád vigyázok. Nem akarok de rád gondolok ,menekülnék, de nem tudok nyugalom kéne, béke, csend ,de itt visszhangzol idebent .

szivikem.hupont.hu

37. WolfQuest Tenyészet

► Ez az oldal az ebneveldéről van,mert a tenyészetünknek csináltuk.(*Pepita. és WolfQuest-Ninah)

wolfquesttenyi.hupont.hu

38. Ásványvízkút eladó

► Egészségügyi Minisztérium által minősített ásványvízkút Budapesttől 15 km-re eladó!

asvanyvizkut.hupont.hu

39. Tigerboy Kennel

► Face to Face

tigerboy-kennel.hupont.hu

40. DISZAMÉ Bt. Divat, Szabóság, Méterárú

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

diszame.hupont.hu

41. guidonet

► Nem csak fiataloknak!

guidonet.hupont.hu

42. Noble Trade 2004 Kft.

► Mérlegen az értékállóság

nobletradekft.hupont.hu

43. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

frenc.hupont.hu

44. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

colorsoflife.hupont.hu

45. •~¤iđέzεтεк¤~•

► rossz kedved van? - világ ki . zene be . nutella a kezedbe .:)

idezetekgondolatok.hupont.hu

46. Írisz családja

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

csaladja.hupont.hu

47. Ádám fodrászat Szeged

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

frizura-formen.hupont.hu

48. Faragott magok

► magokba zárt álmok / Hegedűs Zsuzsanna pengéjéből

faragottmagok.hupont.hu

49. Számítógép laptop szerviz házhoz, ingyenes kiszállással Budapesten.

► Asztali számítógépek (PC) és hordozható számítógépek (Notebook, Laptop, Ultrabook) szervizelésével és értékesítésével foglalkozunk. Munkatársaink házhoz mennek, és a helyszínen oldják meg az Ön hardveres, vagy szoftveres problémáit.

gocomputer.hupont.hu

50. kiskutyáim életei

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

szkutya.hupont.hu

51. Lefler Péter, fiatal gazda honlapja

► Ezen a honlapon szeretném bemutatni, hogyan sikerült fiatal gazdaként elindítani egy vállalkozást.

bekesgomba.hupont.hu

52. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

cleangarden.hupont.hu

53. HASZNÁLTAUTÓ FELVÁSÁRLÁS- RONCSAUTÓ FELVÁSÁRLÁS

► Tel:0620/4479911

autofelvasarlas-budapest.hupont.hu

54. farkasbalazs

► Többféle termék,lehetőségek

farkasbalazs.hupont.hu

55. Ichigo and Rukia fanfiction

► Üdvözöllek látogató!Egy IchiRuki oldalra tévedtél.Ha gondolod nézz körbe ezen az egyszerű honlapon,melyen a fanficeim publikálom. :)

ichigoandrukia.hupont.hu

56. GIGMANIADIO

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

gifmaniadio.hupont.hu

57. Móricz Zsigmond élete

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

maci-cica.hupont.hu

58. Csábításból jeles fan oldal! <3

► Minden ami Csábításból jeles....

csjfan.hupont.hu

59. The Chesee Club Tribe

► Ez a weboldal arra szolgál, hogy bemutassam a transformice játékot, és a benne lévő törzsemet.

the-chesee-club.hupont.hu

60. DeathKillerClan

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

dkc.hupont.hu

61. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

bff-lbm.hupont.hu

62. Hibakód kiolvasás

► Gépjárműve központi egységébe eltárolt hibák kiolvasása 06-20-3646387

kodolvasas.hupont.hu

63. SZOLGÁLTATÁS ÉS TERMÉK AJÁNLÓI RENDSZER

► SZOLGÁLTATÁS ÉS TERMÉK AJÁNLÓI RENDSZER. Regisztráció : https://szetar.hu/?a=5257985208

szolgaltatasok-szetar.hupont.hu

64. Keve weblapja

► Instagram kevin_resko

keveinfo.hupont.hu

65. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

bfp.hupont.hu

66. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

nmbsolution.hupont.hu

67. brainmac

► I am brainmac, working for lchc as PR consultant. With more than 6 years experience in PR and Digital Industry, helping teams to achieve goals by streamilining the process.

brainmac.hupont.hu

68. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

kohanblanka.hupont.hu

69. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

aureal-varazslokepzo.hupont.hu

70. BGMUPlay.hu

► Submegma

bgmu.hupont.hu

71. Ide írhatod a honlap nevét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

ciprus-utazas.hupont.hu

72. Ide írhatod a honlap nevét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap

cardindex.hupont.hu

73. Lányok az internetről!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

barmi.hupont.hu

74. ANTIK, RÉGISÉG, MŰTÁRGY GYŰJTEMÉNYEMET KIÁRUSÍTOM (szerkesztés alatt)

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

antik.hupont.hu